Te melyik énállapotodban vagy a legtöbbet?

te melyik énállapotodban vagy a legtöbbet

Te melyik énállapotodban vagy a legtöbbet?

Életünk során legtöbbször automatikusan reagálunk a minket körülvevő világ eseményeire. Sokszor nem is vagyunk tudatában, hogy melyik énállapotunkból reagálunk. Ezen alapulnak az ún. “játszmázások” is. A tudatos odafigyelés és a felismerés a változtatás első fontos lépése bármiről is legyen szó. Te tudod, hogy melyik énállapotodban vagy a legtöbbet? Ahhoz hogy ezt meg tudd állapítani magadról először írok arról milyen énállapotokban lehetünk.

Az énállapotok modellje

Az énállapotok strukturális modellje Eric Berne nevéhez fűződik. Kanadai pszichiáterként dolgozta ki a tranzakcióanalízis módszerét amiben azt vizsgálta, hogy az egyes emberek közötti “ügyletek”, kommunikációs szituációk az egyén melyik énállapotából indulnak ki, és a másik félnek melyik énállapotát célozzák meg. Berne az énállapotok modelljében három fő énállapotot határozott meg. Ezek a szülöi-énállapot, a felnőtt-énállapot és a gyermeki-énállapot. Az énállapotok egyenként is saját egységet alkotnak, melyek gondolatokból, tettekből, és érzésekből állnak. Ezeket a magatartási formákat bárki képes megfigyelni. Például egy mérnök a munkahelyén analitikus felnőttként viselkedik, míg ha elmegy a kedvenc csapata meccsére ott előbújik belőle a gyermek. Biztos olyat is láttatok már, mikor valaki baráttal bolondozva szórakozik az ember, és hirtelen érkezett telefonhívás hatásra átkapcsol “vezetőbe”.

A gyermeki-én, a felnőtt-én, a szülői-én kialakulása

Amivel születünk az a gyermeki-én, ami először az alapvető emberi szükségletekből áll. Ez az énállapot gyorsan elkezd a gondolkodás irányába átalakulni, amikor is a gyermek elkezdi az arcokat megkülönböztetni, majd a tárgyakat megfogni, vagyis pár hónap után elkezd kialakulni a felnőtt-én. Mivel az információ iránti igény folyamatosan nő, a gyermek egyre több mindet szeretne tudni, megtapasztalni. A szülőknek ez bizony feladja a leckét. Rohannak a gyermek után és elkezdődnek a tiltó parancsok. Természetes is ez, hisz senki sem szeretné, hogy a gyerek magára öntsön vagy rántson bármit, vagy leejtsen valamit. Így tehát, ezek a gyerekek biztonságát óvó, tiltó szavak, mondatok lesznek a gyerekben kialakuló szülői-én alapkövei. A folyamatos külső irányítás lesz a háttere a bennünk kialakuló irányító-szabályozó szülői-énnek.

Az irányításban ki kap szerepet

Ahogy az irányítás szépen lassan kívülről befelé költözik egyre jobban kialakul a felnőtt-én. Egy idő után már nem kell elmondani egy gyereknek, hogy álljon meg a zebra előtt, vagy a piros lámpánál, mert ezek berögzülnek neki. Jó esetben a szülők felismerik, hogy megbízhatnak a gyerek “belső” (saját) anyjában és apjában és egyre jobban elengedik a kezét. (Itt jegyezném meg, hogy azok a szülők, akik túl sokáig szabályoznak, azt erősítik a gyerekben, hogy nem bíznak bennünk, vagyis ők sem fognak bízni magukban). A belső irányítás oda vezet, hogy a gyerek egyre több felelősséget lesz képes vállalni a maga biztonságáért. A szülői-én kialakulásának folyamatában nem csak a parancsok, tiltások kapnak szerepet, hanem üzenetek sokasága is. Az üzeneteket sokszor tudattalanul közvetítik a szülők a gyerekeknek, amivel meg is írják a “sorskönyvüket”. Az ún. sorskönyv az élet tudattalan forgatókönyve amely korlátozza az embert a cselekedeteivel kapcsolatos döntéseiben.

Belső párbeszédjeink is ezen énállapotok mentén zajlanak

Mindenki két vonatkozásban használja az énállapotait. Egyrészt a külvilággal kapcsolatos kommunikációhoz, másrészt a saját “belső irányításához”.  A belső párbeszédjeink is ezen énállapotok mentén zajlanak. Egy példát nézve, ha valakinek a munkahelyén a munkaideje lejárata előtt még adnak neki egy fontos feladatot arra 3 énből tud reagálni. Gyermeki-énből azt mondanánk: “Nem hiszem el, hogy még kaptam egy feladatot. Nincs kedvem megcsinálni. Inkább hazamennék.” Szülői én erre reagálva: “Ez most fontos, csináld meg!” A Felnőtt-én pedig azon kezd el gondolkodni, hogy hogyan lehetne e legrövidebb idő alatt a leghatékonyabban elvégezni a feladatot.

A három alap énállapotot még további kategóriákra lehet osztani, amit most a kommunikációban betöltött funkciójuk alapján fogok részletezni.

Az énállapotok a funkciójuk oldaláról

  • Szülői-én

A szülői-én két részből áll. Egyrészt az irányító-szabályozó funkcióból, másrészt a gondoskodó funkcióból. Mindenkinek a gyerekkorában elhangzott nevelési mintákon keresztül alakul ki saját szülői-énje, annak mindkét funkciója. Akivel nagyon szigorúak voltak, az magával is az lesz, sokat fogja irányítgatni, szabályozni környezetét és saját magát is. Akiről inkább gondoskodtak és megértéssel bántak, ő inkább lesz felnőttként másokkal és magával is ilyen.

  • Irányító-szabályozó szülői-én

Az irányító-szabályozó funkció nem kizárólag parancsoló, utasítgató és domináns, hiszen nagyon barátságosan és kedvesen is lehet valakit koordinálni. Például: légy szíves, kérem…

  • Gondoskodó szülői-én

Ez a funkció megvédi, segíti, gondozza, bátorítja és támogatja a gyermekeket. Felnőtt korunkban ez abban is megmutatkozik ha biztatunk, támogatunk másokat. Például munkahelyen egy vezető kimondja mikor egy nehéz időszak van és dicsérni, értékelni sem rest a beosztottakat. (A végletre rápillantva, ugye ismerünk olyan embert aki folyton anyáskodik mindenki felett és mindig meg akarja mondani, hogy másnak mi a jó, mit-hogyan kellene csinálnia.)

  • Felnőtt-én

A felnőtt-én nem bontható további részekre. Erre jellemző leginkább a logikus gondolkodás, az információk elemzése, a megoldások keresése, alapvetően egy tárgyilagos viselkedés. Ebben az énállapotban nincsenek kilengő érzelmi “jelenetek”. Leginkább a kiegyensúlyozottság, a nyugalom, az odafigyelés, a koncentráció jellemző a viselkedésre. Ebben az énállapotban kitűnően lehet tárgyilagos megbeszéléseket folytatni, összefüggéseket megérteni. A felnőtt-én racionális, kicsit olyan, mint egy számítógép, elengedhetetlen munka során, ésszerű döntések meghozatalakor.

  • Gyermeki-én

A gyermeki-én is további részekből áll. Először két részre lehet bontani, ami a szabad és az alkalmazkodó gyermeki-én.

  • Szabad gyermeki-én

Ezzel a gyermeki-énünkkel születünk meg eredetileg. A gyermekkorunknak vannak olyan időszakai, amikor nincs irányítás körülöttünk. Ezek amikor odaadóan játszunk, örülünk, nevetünk, bolondozunk, vagy éppen pityergünk, szomorkodunk, gátlástalanul és megállás nélkül sírunk. A bennünk élő szabad gyermeki-én nagyon kreatív, nem cselekszik kényszerből, kénye-kedve szerint él. Önmaga a legfontosabb számára, mindenki más csak akkor lesz fontos ha hozzájárul öröméhez. a szabad gyermeki-én csak és kizárólag saját kívánságai és szükségletei érdeklik. (Ugye ismerünk ilyen felnőttet is aki folyton ezt szeretné megélni? Ő leginkább ebben az énállapotában van.) A szabad gyermek bennünk mindig befelé fordul és a saját vágyai, szükségletei érdeklik.

  • Alkalmazkodó gyermeki-én

Ugyanakkor egy gyermek élete nem csak a játékból és szórakozásból áll. Van olyan mikor, szót “kell” fogadni. Mikor fürödni kell, mikor fogat kell mosni, mikor rendet kell rakni a szobában, mikor el kell készíteni a házi feladatot, mikor udvariasan köszönni kell, mikor jól kell viselkedni. A nevelési “intézkedések” révén kialakul a gyermek alkalmazkodó énállapota, vagyis létrejön az alkalmazkodó gyermeki-én. Nem ezzel az énünkkel születünk, ez a nevelésünk során alakul ki. (A végleteket nézve, ugye ismerünk olyanokat, akik nem tudnak alkalmazkodni egy szervezetben, és ugye olyanokat is akikkel mindent el lehet “játszani”, mert mindig bealkalmazkodnak?) A tekintély elvű nevelés és a túlzott megengedő nevelés is szélsőségeket teremt.

Az alkalmazkodó gyermeki-én nagyon fontos funkciót tölt be az életünkben, a túléléshez szükséges. E nélkül egy felnövő gyermek túl veszélyes lenne önmagára, vagy az emberek együttélése sem működne. Gondoljunk bele, hogy a sikeresség egyik titka a jó alkalmazkodó készség akárcsak, ha a változó körülményeket, gazdasági viszonyokat nézzük is. Azt is könnyedén beláthatjuk, hogy aki szabad gyermeki-énben szeretné leélni az életét, kevéssé tudna pénzt keresni, mert például nem menne be időre nap-mint-nap a munkahelyére, vagy például a megbeszéléseket állandó viccelődéssel zavarná.

  • Lázadó gyermeki-én

Amikor szülőként alkalmazkodásra szeretnénk a gyermeket tanítani, az nem mindig sikeres “vállalkozás”. Minden szülő megtapasztalja, hogy a nagy tervek ellenére egyszer csak beköszönt a dackorszak. A “nem” szó és a “nem akarom” napi sokszor hangzik el a gyermek szájából. Makacsságuk ebben az időszakban határtalan olykor. Szakértők szerint a lázadás tulajdonképpen az alkalmazkodás árnyoldala. A lázadó gyermeki-én a külvilággal van kapcsolatban, mint ahogy az alkalmazkodó is, csak Ő a nevelésre válaszul nem szót fogad, hanem fellázad.

Minden énállapot fontos funkciókat tölt be

Minden énállapot fontos funkciókat tölt be. Arra fontos törekednünk, hogy az énállapotainkban mindenfajta túlzást kerüljünk. Aki túlzottan hajlamos az alkalmazkodásra, ugyanolyan negatívan hat, mint aki minden ellen lázad. Az állandó irányítgató típus lehet, hogy sikeres lesz a karrierje területén, és minden akaratát végig viszi, viszont állandóan konfliktusokba ütközik. Aki túlságosan anyáskodó, elég gyorsan mások idegeire megy, míg aki mindig felnőtt-énből működik olyan benyomást kelt mint egy kemény ajtó, amit nem lehet kinyitni. 

A jó hír az, hogy sokat lehet dolgozni magunkon bármely énállapotunk szélsőséges is. Célszerű tehát mindig azt a részünket változtatni, amit vagy eltúlzóan sokat használunk, vagy túlságosan háttérbe szorítunk. Nagyon jó módszer rá a tudatos odafigyelésen túl, az önfejlesztés mentorral és a családállítás is, ahol legtöbbször a belső gyermekünk elakadt állapota mutatkozik meg.

Kellemes átgondolást és Önfejlődést Kívánok!

Írta és szerkesztette: Takács Viktória

error: Content is protected !!