Barion Pixel

Vélemények

Edina - Kecskemét

„Furcsának éreztem a módszert, de mondom kipróbálom mert a legutóbbi párkapcsolatom óta nem túl sikeres a magánéletem. Az online családállítási folyamat alatt visszaadtam a nagyszüleim párkapcsolati mintázatát és egy hét múlva rám írt egy ismerősöm akinek, mint kiderült már régóta tetszem. Ma 2 hónapja, hogy együtt vagyunk, és úgy érzem erre vágytam.”

Edit - Budapest

„Úgy tűnik hatott a múltkori állítás, rámtalált akire vártam. Köszönöm ezt nektek. Hihetetlen, hogy csak képviselőként voltam a csoportos napon és ekkora hatása lett. Megyek a követekezőre is, az tuti.”   

Marcsi - Budapest

„3 hónappal az egyéni családállításom után megtaláltam azt a férfit akire mindig is vártam. Magam is csodálkozom azon hogy van ilyen, de mégis. Olyan blokkot oldott fel bennem Viki, ami miatt a magánéletem már jó ide megrekedt. Azóta két barátnőm is jár Vikihez és bátran ajánlom bárkinek. Néha van olyan, hogy az ember nem találja a megoldást egy élethelyzetre. Bátran merjetek segítséget kérni, mert sosem késő és mindig van megoldás. smile

András - Nagykőrös

„Hihetetlen, hogy egy alkalmas egyéni konzultáció alatt mennyire ki tudtam mondani mi az amit igazán szeretnék, mire is vágyom igazán az életemben. Most már világosan tudom mi az elkövetkezendő évben a tervem és hogyan kezdjek neki az új állásom megtalálásának. Köszönöm Viki!”  

Bea - Szeged

„Szia Viki!laughing  Először is szeretném megint megköszönni Neked, s HÁLÁS vagyok, hogy voltál a tavalyi évemben és segítettél, mellettem voltál, támogattál, „lökdöstél” utamon ❤️❤️❤️❤️ S szeretném ha továbbra sem „engednéd” el a „kezem” smile”  ….. „levél folytatása magánjellege miatt nem idézhető tovább”   

Barbi - Cegléd

„Tudom h magamtól kellene magabiztosnak lennem….de talán az is számít ha a sors ad dolgokat és ettől érzem magam annak. Hiszen eddig így sem ment sokszor. Még csak egy hete voltam a családállításomon, és az is lehet csak pár órára éreztem így ma, de akkor is nagy kincs volt nekem ez a nyugalom amit éreztem! Olyan jó! És ezt neked köszönhetem Viki!”

Bea - Szeged

„Hálás vagyok érte, hogy rádöbbentettetek arra, milyen úton is járok. Még a tréning harmadik hetében le tudtam zárni a hónapok óta tartó kálváriám egy részét. Elindultam az új utam felé és lendülettel, várakozással kezdek neki az új munkámnak is. Tudom, hogy van még előttem megoldandó feladat, de a legnagyobb dolog az, hogy az első lépéseket, évek után, meg tudtam tenni. Köszönöm nektek!”   

Orsi - Kiskunhalas

„Először idegenkedtem az online családállítástól, de nekem nagyon bejött, mivel úgy érezetem kívülről rálátok az egész családi rendszeremre. Ezzel a módszerrel a szereplőket is könyebben ki tudtam választani, ráadásul a végeredmény teljesen meglepett. Máskor is igénybe fogom venni, nagyon hatékony Vikinél.”

Edit - Kecskemét

„Az egyéni üléseken kezdetben nehezen tártam ki az igazi énem, annak ellenére, hogy nagyon nyitott személyiség vagyok. Viki segített megmutatni a találkozások alkalmával, mi is rejlik bennem, gyakorlatok, önismereti tesztek segítségével feltártuk az emlékeket, a vágyaimat, és azt a képet, ki is vagyok valójában, és mit akarok az életemmel kezdeni. Megmutatta, hogyan tudom elfogadni önmagam. Mindenkinek, akinek külső segítségre van szüksége ahhoz, akár mert úgy érzi, valahol éppen megrekedt az élete, vagy akár sorozatos kudarcként éli meg a mindennapjait, csak ajánlani tudom, hiszen az emberségével, pozitív életszemléletével, és nem utolsó sorban szaktudásával szívesen segít embertársainak.” 

Péter párja - Budapest

„A párom járt a tréningen, de még én is tapasztalom a jótékony hatását. Minden alkalom után, lelkesen tért haza. Érdekes volt látni, hogy az évtizedes elakadásain hogy lép túl és ezzel miként változik pozitív irányba az élete, pontosabban az életünk. Azt gondoltam, hogy csak az anyagi bőségről fog szólni a tréning, de ettől sokkal többet kaptunk. A párkapcsolatunk is harmonikusabb lett, amely tartósnak is bizonyul, így hónapokkal később visszatekintve.”

Hajni - Cegléd

„Miután voltam családállításon másnap úgy ébredtem, hogy megkönnyebbültem és boldog vagyok. Magam is mosolyogtam, hiszen semmi konkrét történést nem tudnék felmutatni. Mégis valahogy más szemszögből, szeretettel tudom érzékelni,hogy milyen a másik fél. Megértettem mit és miért csinál, és így könnyebb mindenkinek. Nyilván minden nem működik varázsütésre de így kezdetét veszi valami változás, valami jobb…úgy érzem. Nagyon köszönöm Viki!!!”

Heni - Kecskemét

„Nagyon köszönöm, azt a pár alkalmat, ami sokat változtatott bennem, csak ajánlani tudom akinek segítségre van szüksége! A családállítások alkalmával mindig nagy „igazságokra” derült fény és utána nagy változások jöttek az életemben. Most úgy érzem, révbe értem a magánéletemben és BOLDOG vagyok.”

Judit - Cegléd

„Jól éreztem magam minden alkalommal, és sok olyan dologra jöttem rá, amiket nekem még előtte senki nem világított meg. Más szemlélettel és várakozással teli új izgalommal kezdek neki az új munkámnak.”

Péter - Budapest

„Sokkal összeszedettebb vagyok és nyugodtabb, mint korábban. A munkahelyi kapcsolataim sokat javultak és ezáltal vállalkozóként több munkám van, amiért nagyon hálás vagyok. Sokkal többet kaptam a tréningtől, mint amit vártam.”   

Andrea - Kecskemét

„A mai online családállításom után aludnom kellett 2 óra hosszát. Ahogy visszaadtam a szüleimnek amiket átvállaltam tőlük és végre gyermek pozícióba kerültem, teljesen kimerültem. Akkora energetikai munkán mentem át még online is, hogy hihetetlen. Köszönöm Viki, úgy érzem végre a helyemen vagyok és a saját életemet tudom élni.” 

Nati - Budapest

„A munkámban, a magánéletemben, pontosabban az élet minden területére kiható önmagammal kapcsolatos nehézségeim már jó pár éve jelen voltak az életemben.Egy súlyos párkapcsolati krízisem után mindenféle terápiára, kineziológiára jártam, hogy megtaláljam az okokat, mi miért történik és mi mi miből fakad (szándékosan írom a felcserélt sorrendet,mert ugye akkor vesszük észre, hogy valami nem jó, amikor megtörténik), de sajnos nekem, egyik sem vált be. Szerencsés vagyok, mert egy barátom által megismerkedhettem Vikivel, akivel a közös munka meghozta gyümölcsét. Közel 7 hónapja dolgozunk együtt, nagyon bevált az ÖNfejlesztés mentorral. Problémáim, nehézségeim,félelemeim gyökereit minden esetben megtaláltuk, feltártuk és kaptam hozzájuk egy nagy segítséget Vikitől, de vigyázat,az “út megtétele” már saját magamon múlott!Viki szakértelme, profizmusa, személyisége, komolysága és egyben nyitottsága megadta azt az útmutatást, amivel a múltbéli nehézségeimet ki tudtuk bontani, megvizsgálni, az általa feladott házi feladatokkal pedig önmagamat talán jobban megismerve meg is oldani!A Közös munka eredményeképpen kiegyensúlyozott magánéletben élek, munkahelyi, éppen felmerülő nehézségeimet már sokkal könnyebben kezelem, mert látom, hogy miért vannak. Talán az érettség és a bölcsesség az, amit Vikitől legjobban “átvehettem”. A közös munkát a mai napig folytatjuk,mert ez az út egyben izgalmas és csak fejlődni lehet általa. Én csak ajánlani tudom Vikit, de kellesz Te is,hogy beletedd magadat 100%-ban, mert Vikivel ez egy nehéz és komoly “önismereti utazás”.” 

János - Lajosmizse

„Kedves Olvasó!

Amikor ezeket a sorokat olvasod már megtettél egy lépést abba az irányba, hogy változtass. Szeretném azt hinni, hogy nem véletlen kerültél erre az oldalra.
X évvel ezelőtt ugyanabban a helyzetben voltam mint te kedves olvasó. Magam alatt, mély érzelmi válságban, és olyan mély ponton ahonnan kilátástalannak láttam a jövőt.
Aztán elkezdtem keresni a kiutat, hajtott az életösztön, csakis a megmaradás ténye.
A sors, a teremtő, a gondviselés vagy bármi, ami hatalommal bír felettem az utamba sodorta, legyünk hivatalosak Viktóriát.
Oly sok sebet kaptam az élettől, oly sok fájdalmat. Ezeket semmissé nem tehetem, de amit tehetek az a felkészülés. Mint egy jó tábornok a harcra, a háborúra.
Viki (nekem mindig Viki  marad) elkezdte felrakni rám a páncélt a vértet. Ezek eddig is meg voltak csak nem tudtam róla. Lépésről lépésre felépített. Megmutatta, rávezetett mindazokra az erősségeimre amikkel szembe szállhatok a sebeket, fájdalmakat okozó élethelyzetekkel.
Az első perctől kezdve hitt bennem, és nem engedte, hogy én másként tegyem mintsem, hogy ne higgyek magamban.
Biztatott, segített, biztos alapokat adva ahonnan elindulhatok.
Nem nyálas marketing netes dumát akarok megfogalmazni pusztán a tényeket és mindazt ahogyan megéltem azt a helyzetet amiben vagy kedves olvasó. Tudom min mész keresztül,de itt van egy lehetőség, amit megragadhatsz és léphetsz egy kicsit a felemelkedés felé. Az ÉLET felé.
Jó helyen jársz Vikiben megtalálhatod a segítő kezet.
A TE döntésed élsz e vele. Tudom, hogy terhet teszek a vállára azzal, hogy férfiként kinyilatkoztatva, felvállalva a véleményem, felelősség a szavaim súlyának megfelelni, de mivel ismerem erős személyiségét tudom, hogy meg fog bírkózni vele.
Kedves olvasó, ha nekem sikerült akkor neked is fog. Nincs lehetetlen és ezt Viki segítségével be is bizonyíthatod önmagadnak.
Remélem átadtam mindazt, amit szerettem volna és a sorok között olvasva megértetted kedves olvasó a lényeget.
Sok sikert ahhoz a munkához amit elfogsz kezdeni, bár nem lesz könnyű és egyszerű, de MEG TUDOD csinálni.
Sok sikert…! „