Barion Pixel

Merj ÉLNI!

Szerző: | máj 17, 2018 | blog, mentorálás, motiváció, ÖNismeret

Merj ÉLNI!

Arisztotelész szerint a siker nem egy nagy cselekedetre, hanem sok kicsi cselekedet eredményeként érhető el. Aki mer élni, az lépésről lépésre változtat a mindennapi megszokott dolgain, és az új szokásokkal sikeres lesz. Így van ez az egészséges táplálkozás és a rendszeres sport témájában is.

A kitűzött cél elérését lépésről lépésre lehet elérni

Dunavarsányban voltam, az Olimpiai Központban, ahol beszéltem néhány életén változtatni akaró embernek arról, hogy sikerülni fog amit elterveztek, csak tartsanak ki az elhatározásuk mellett. Elmeséltem neki az elmúlt fél évben tett apró cselekedeteimet, aminek eredménye már látszik de magam is tudom, hogy hosszú még az út a kitűzött célomig. A lépések első része a bátorság, hogy merjünk változtatni, a második pedig a kitartás ebben. Szuper nap volt ez, sportoltunk együtt, ettünk együtt és mindenki tapasztalatot cserélt arról, hol is tart saját fejlődésében.

Találkoztam néhány paralimpikonnal, akik most készülnek Kajak-Kenu versenyükre. Elmesélték éllettörténetüket és azt az utat ahogyan eljutottak a versenyzésig. Miközben hallgattam életük történetét, észrevettem, hogy a tolószékben ülő emberek mindegyike mondta: „soha nem volt kérdés mit akarok, és nem volt holtpont sem.”

Nekik Miért Sikerül? Ők Miért tartanak ki?

Ezeknek a tolószékes embereknek miért sikerül? Ők miért tartanak itt? Tették fel a kérdést az egészséges emberek, akik még csak most kezdték el az utat a céljukhoz. A válasz egyszerű. Nem gondolkodnak, csak csinálják. Nem keresik a kifogásokat, hanem tudják és érzik, hogy ez az az út amin menni szeretnének és minden nap tesznek ennek eléréséért. Ők mernek élni. Azt csinálják amire születtek, nem pedig ahogy a magyar mondja csak „keresik a pénzt”, napi 16 órát robotolva, hogy minél több pénzt keressenek, ahhoz hogy minél többet fogyaszthassanak.

” Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.” Dalai Láma

Egy kedves „Ismerősöm” üzenete volt ez mára, amit ezúttal köszönök neki.

A helyzet az, hogy tényleg így élnek sokan és pont ma, amikor én is elhatároztam valamit, azt üzenem mindenkinek, hogy merjen ÉLNI. Merj Élni és arra menni, amerre igazán SZERETNÉL, mert nincs is annál fontosabb.

Persze jöhet közben akadály, de nem számít, mert azokat azért kapjuk, hogy legyőzzük, és miután legyőztük leszünk csak igazán erősek és bátrak, ami pedig hozza magával a sikert is.

 

Az önfejlesztés segít elérni céljaidat és általa új emberré válhatsz!

Klienseim hasonló elakadásokkal jöttek hozzám és mára elmondhatom, hogy az első ügyfelek többsége túl van azon a változáson ami anno olyan nagy falatnak tűnt.

Lépj kapcsolatba velem és segítek elkalauzolni a saját megoldásodhoz. Önfejlesztő módszerekkel, játékos feladatokkal, életből szerzett tapasztalatokkal és sok-sok odafigyeléssel.

Lehetnek az életünkben olyan hozott, felmenőktől átvett akadályok, amiket egyedül nem tudunk megdolgozni. Ma már sokan állítják, hogy azok lesznek sikeresek, akik mernek segítséget kérni és szakemberhez fordulni. Nemcsak azért mert ez a gyorsabb út, hanem azért is mert ha olyan emberrel fejleszted magad aki szakértelmén túl már meghaladta azt ahol te tartassz, személyiséged folyamatos visszatükrözésével garantálja fejlődésedet.

Te is megteheted ezt, csak az elhatározásodon múlik.

Merj ÉLNI!

Keress bátran!

 

Írta és szerkesztette: Takács Viktória
Iratkozz fel a hírlevelemre!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Fejleszd magad írásaimból, értesülj elsőként eseményeimről.

 

Adatvédelem

Köszönöm, hogy feliratkoztál a hírlevelemre!