Irigység, kibeszélés

Miért is vagyunk irigyek?

Miért is vagyunk irigyek? Körbejárom kicsit ezt a kérdéskört miután azt látom, hogy a közösségi oldalak térhódításával sokan a boldog sikeres élet látszatát keltve posztolnak. A környezet aki nem tud ilyeneket posztolni, meg irigykedik rá.

Van valamije ami neked nincs

HA irigy vagy az azért van, mert látod a másikban, hogy neki van valamije ami neked nincs, ettől feszült leszel és haragudni fogsz az illetőre.

Mit csinálsz ilyenkor? Kibeszéled, szidod, gúnyolódsz, ironizálsz, vagyis „degradálod” az illetőt. Ezt miért is csinálod? Azért mert megnyugtat, enyhíti annak fájdalmát, hogy te nem tartassz ott ahol az a valaki igen akit irigyelsz.

 

A sikeres emberek „lekopírozása”

Nagy divat ma az is, hogy azokat a már befutott, sikeres embereket gyorsan „lekopírozzák” az újonnan próbálkozó azonos dologgal foglalkozók. Valójában érdemes megfigyelni azokat akik sikeresek és tanulni tőlük. Az igazi tudás és a siker hosszú távon fog eldőlni, hiszen aki jó valamiben előbb utóbb észrevehető lesz.

Az irigység főleg akkor tud téged gyermeki haragvó emberré tenni, ha úgy érzed nincs eszközöd elérni azt a valamit ami neki már megvan, amire TE vágysz.

 

Csak azt látni amit valaki elért

Hajlamosak vagyunk csak azt látni amit valaki elért. Az, hogy mivel járt mire oda eljutott, azt valahogy senki nem kérdezi meg. Sokszor azt sem tudjuk hogy valaki honnan jött, mit csinált az életében, milyen gyerekkora volt, milyen áldozattal járt az az út amin a céljáig eljutott. Csak egyet látunk, azt ami éppen van.

 

Saját példám

Engedjétek meg, hogy kicsit kitekintsek a saját példámra, már csak azért is mert én pontosan tudom milyen az mikor irigyek az emberre. 14 éves voltam amikor a szüleim belekezdtek a kereskedelembe. Az első garázsboltot akkor nyitották meg 2 másik tulajdonossal, az összes spórolt pénzüket belerakva. Mi gyerekek, az öcsémmel segítettünk minden szabadidőnkben. Emlékszem, hogy kerékpárral hordtuk szét a környékbeli lakótelepeken a nyitásról szóló szórólapokat és amikor pakoltuk a polcokat hétvégén tanulás után.

 

Mert az irigység nagy úr

Később a gimnázium mellett is bejártam segíteni órák után. Akkoriban az intelligens tanáraim rendszeresen tettek megjegyzéseket az üzleteinkre, és bizony többször fordult elő, hogy e miatt rosszabb jegyet kaptam. Mert az irigység nagy úr. Nemcsak engem hanem az öcséimet és a húgomat is rendszeresen megjegyzésekkel bombázták tanáraik. Sőt, a városban ahol felnőttem sokan csak úgy ismertek minket gyerekeket, hogy a …(üzlet neve)-s lány vagy fiú.

Azt sosem kérdezte meg senki, hogy mennyit dolgozunk, hogy a szüleinknek van e ideje ránk, vagy hogy mikor van szabadidőnk.

 

Aki azt sem tudja mi a munka

Sokszor huszonévesen míg mások buliztak én még dolgoztam. Emlékszem 2000-ben mikor a nagy évezred váltási átállás volt mindenhol, szilveszterkor én még a számítógépes rendszert zártam egy áruházban. (Sosem felejtem el, hogy Én értem oda legkésőbb a saját megszervezett bulimba. 🙂 )

Miután már szüleim egészségére is ráment az üzlet és a munkamánia, abbahagytuk a kereskedelmet. Mély nyomott hagyott bennem amikor az állásinterjúkon az őszinteségem, amikor elmondtam cégünket, mekkora hátránnyal járt. Több multi és cégvezető tett degradáló megjegyzést és viselkedtek úgy velem, mintha legalább priuszom lett volna.

Miért is? Ja, mert irigyek voltak és azt feltételezték rólam, hogy valami elkényeztetett „főnök lánya” vagyok, aki azt sem tudja mi a munka. Ezek a középvezetők sosem kérdezték meg mit is tettem le az asztalra eddig.

Akik megkérdezték, tulajdonosok, vagy felsővezetők voltak és azonnal felvettek…amit, ezúttal köszönök is nekik…:)

Kitartás, akarat, szorgalom

Szóval egész életemben sokat dolgoztam, aki ismer, tudja. Mindig is erre neveltek és büszke is vagyok arra, hogy a családom önerővel, kitartással, vasakarattal és szorgalommal jutott el oda, ahova. A folyamatos tanulás mellett 18 éves koromban kezdtem el dolgozni és bárhova kerültem életemben, mindent beleadtam és sosem azt néztem más mit csinál és neki mije van. Egy érdekelt, hogy másokra is odafigyelve (nem áttaposva rajtuk) a kitűzött célt elérjem, még akkor is ha sokszor össze kellett szorítani hozzá a fogam is.

Ahova mi magunk vágyunk

Ennek ellenére voltam irigy én is életemben. Nagy álszentség lenne ha azt állítanám, hogy nem. Nem mondom, hogy sokszor fordult elő, de bizony volt olyan hogy azt gondoltam, de jó neki, mennyivel könnyebb az élete. Vagy, de jó neki, elérte amit én még nem.  Valahol természetes is ez, mindannyiónkban van ilyen érzés, de ahelyett hogy erre pazaroljuk enregiáinkat, inkább kezdjük el kitartóan lépésről lépésre felépíteni a vágyott célunkhoz vezető utat.

Dr. Almási Kitti szavait idézve inkább tedd az alábbiakat:

„Ahelyett, hogy az energiánkat a másik lehúzására, kibeszélésére pazaroljuk, inkább induljunk el ezen az úton mi is. Ebben pedig furcsamód, éppen azok tudnak a legtöbbet segíteni, akikre olyan nagyon irigyek vagyunk, hiszen valami olyan hiányérzetre mutat rá a személyük, a sikerük, vagy az, amit képviselnek, ahova mi magunk is vágyunk, és ahova éppen az ő példájukat követve juthatunk el gyorsabban.”

Ha már itt tartasz

Az egy komolyabb belső igazi Önbecsülés mikor már nem váltanak ki belőled ilyen érzéseket azok az emberek, akik már előrébb járnak mint Te, hanem megbecsülést és tiszteletet érzel irántuk. Kicsit figyelsz és sokat tanulsz tőlük, mintsem az energiáidat pazarlod lebecsülésükre.

Gratulálok ha már itt tartasz ebben…:) Kellemes átgondolást kívánok a témához!

Írta és szerkesztette: Takács Viktória