Életközépi válság kialakulása

Életközépi válság kialakulása

Kettősségben élünk

Induljunk az elejéről. Te észrevettél már olyat, hogy mikor hazaérsz egy másik személyiséged van? Mi emberek egyfajta kettősségben élünk, mert van az a személyiségünk akik vagyunk és akiknek látszunk.

Az akinek látszunk az egy felszín csupán, amit a külvilágnak mutatunk, tele mások elvárásainak megfelelésével. Ez tulajdonképpen énünk külső rétege, amilyennek láttatjuk magukat.

Akik valójában vagyunk, nagyjából azokkal az érzésekkel egyenlő, amikor “magunk” vagyunk és nem vonja el figyelmünket a külső környezetünk. Ezek azok a helyzetek, mikor halljuk saját magunkat, nem a mindennapi élettel vagyunk elfoglalva, hanem magunk számára nagyon is ismert, megszokott érzésekkel vagyunk tele.

Ezek az érzések lehetnek

  • alacsony önértékelés
  • düh
  • félelem
  • szégyen
  • önbizalomhiány
  • bűntudat

Amilyennek látszunk a felszínen, vagyis a személyiségünk a külvilág alapján emlékszik rá, hogy ki is ő akként a valakiként, amit a külvilág megszokott tőle. Ilyenkor a személyiségünk az, amit a gondolunk magunkról az alapján ahogy a környezetünkhöz fűződő viszonyunk alakul.

Ez az érzés egyáltalán nem azonos azzal akik akkor vagyunk amikor a külvilág nem “zavar” meg minket, vagyis nem bombázzuk magunkat külső ingerekkel. (akár a televízióval)

Az érzések amiket eltakarunk

Az események alapján feljövő érzések amiket eltakarhatunk:

  • egy tönkrement kapcsolat vagy házasság utáni szégyen és düh érzése
  • félelem a haláltól, akár egy hozzátartozónk vagy háziállatunk elvesztése kapcsán
  • alkalmatlanságérzés, és/vagy bizonyítási kényszer mert túlzott elvárásokat támasztottak elénk szüleink
  • elfojtott méltatlankodás, mert szegénységben nőttünk fel
  • külsőnkkel kapcsolatos állandó elégedetlenségek

A valódi énünket eltakarva úgy teszünk, mintha mások lennénk. Ezt elérve útközben egy sor automatikus programot vésünk az emlékezetünkbe, csak hogy eltakarják énünk sérülékeny részeit (még magunk elől is). Szinte meg is nyugtatjuk magunkat milyen jól csináljuk, hiszen a környezetünk ezt várja el és mi ennek tökéletesen megfelelünk. Elhisszük, hogy így kedvelni fognak minket és nem érezzük magunkat kevésnek.

Kilógni a sorból

Amikor fiatalok vagyunk és még építjük személyiségünket, ezt az automata programot még intenzívebben csináljuk. Szinte próbálgatjuk a különféle identitásokat magunkra, mint a ruhákat (ez az öltözködésben is meglátszik a tinédzsereknél, mindig azt a trendet követik, amivel épp azonosulnak). A serdülőkor legnagyobb kihívása a bizonytalanság, melynek vigasza a tömegben és az egyformaságban van. Semmiképpen nem merünk kilógni a sorból, mert félünk annak következményétől. (pl.: kirekesztés) Keresünk hát egy csoportot magunknak. Egy idő után ebbe az identitásba beleszokunk és magunkévá tesszük, elfeledve kik is vagyunk valójában.

 

A folytonos elfoglaltsággal terelünk

Kora gyermekkorunkban folyamatosan éltük át életünk meghatározó élményeit, amik rétegről rétegre alakították ki személyiségünket. amíg fiatalok vagyunk állandóan elfoglaljuk magunkat valamivel. Folytonos elfoglaltsággal terelünk, vagyis visszaverjük a mély érzelmek támadását, a szőnyeg alá söpörjük őket. Elvégre felszabadító érzés szembenézés helyett új embereket megismerni, utazni ismeretlen helyekre, új dolgokat felfedezni, sportokat megtanulni. Nem is gyanítjuk, hogy ezeket a cselekvéseket gyakran életünk korábbi szakaszaiból velünk maradt érzések motiválják.

 

Felépítjük családi életünket

Ezután jön a középiskola, majd többeknek az egyetem, a jogsi megszerzése, az autóvásárlás, majd a karrierépítés. Komoly párkapcsolatba kezdünk, megházasodunk, házat veszünk, jönnek a háziállatok, és a gyermekek. Felépítjük családi életünket, amiben a napi rutin koordinálása után (mikor már könnyebb lehetne), belekezdünk valami hobbiba, sportba, többen elválunk, majd új kapcsolatba kezdünk.

Mindent megragadunk a külvilágból, hogy meghatározzuk egyéniségünket és leginkább elvonjuk figyelmünket belső önmagunkról, érzéseinkről (belső gyermekünk). A sok program, élmény érzelmek sokaságát okozza bennünk, így látszólag megszabadítanak minket minden érzésünktől amiket a szőnyeg alá söpörtünk.

Ez egy ideig működik is…

Tudjuk hogy fogjuk érezni magunkat

Harmincas negyvenes éveink közepére (kinél, mikor) a személyiségünk kiforr és nagyrészt megtapasztaltunk mindent amit az élet nyújtani tud nekünk. Már annyi helyzetben voltunk ezidáig, hogy szinte biztosan meg tudjuk jósolni milyen eredménye lenne egy-egy újabb tapasztalatnak. Tudjuk hogy fogjuk érezni magunkat egy-egy helyzetben legyen az munka vagy szórakozás. Volt már részünk sikerben, kudarcban, tudjuk mit szeretünk és mit nem.

Már semmi nem tudja elmulasztani bennünk az üresség érzését

Mivel előre tudjuk milyen érzelmeket fog kiváltani belőlünk egy konkrét élmény, már előre eldöntjük akarjuk e vagy sem átélni.

Mindez tudattalanul történik, a nélkül hogy ezt tudatosan megvizsgálnánk magunkon (kivéve ha már felnövésünk ezen szintjén tartunk).

Ekkor kezdődik a “zűr”. Mivel előre tudjuk az események milyen érzéseket fognak belőlünk kiváltani, azt is tudjuk, hogy miként tarthatjuk távol magunktól az érzéseket, hogy kik vagyunk valójában. Életünk derekára érve azonban, már semmi nem tudja elmulasztani bennünk az üresség érzését.

Minden reggel felkelünk és ugyanannak a régi önmagunknak érezzük magunkat. Egyik reggel pedig már arra ébredünk, amikor rájövünk a környezetünk nem tud minket megszabadítani a fájdalomtól, a szenvedéstől, vagy a bűntudattól.  Rádöbbenünk, hogy amikor a külvilágból eredő érzelmek elmúlnak végleg szembetaláljuk magunkat azzal a “kutyával akiből nem lesz szalonna”.  Beköszönt a életközépi válság.

Módszerek amivel sokan az eltemetett érzéseket a föld alatt tartják továbbra is

Az alábbi módszerekkel tartják sokan a pincében az érzéseiket:

  • minél több PROGRAMOT szervezni, szinte otthon sem lenni
  • vásárolni, FOGYASZTANI (erre biztat a fogyasztói társadalom)
  • legújabb autók, műszaki cikkek vásárlása
  • hosszú vakációk
  • csoportokba lépés
  • új kapcsolatok keresése
  • új barátok keresése
  • szerek amikre rászokunk napi szinten  (ha korábban ez nem állt fent akkor is)
  • számítógépes játékok
  • szerencsejátékok
  • külső átalakítása, plasztikai műtétek
  • korábbi szexuális fantáziák kiélése
  • újabb sportok űzése, akár az amire mindig is vágyott valaki
  • lakás teljes felújítása vagy átépítése
  • vágyott tárgyak megvásárlása

Kipróbálni valami újat amitől máshogyan érezzük magunkat jónak tűnik, azonban érzelmileg az újdonság varázsa gyorsan elillan. Ezután visszakerülünk a valóságba amelyben már évek óta élünk csak azért, hogy megőrizzük azt az érzést, amit a látszólagos identitásunk vált ki belőlünk. Minél inkább igyekszünk, minél többet “fogyasztunk” annál inkább érezzük kik is vagyunk valójában.

 

Külső ingerek tucatja vonja el figyelmünket

Elmenekülünk, elfutunk az üresség érzése elől, a fájdalom elől, mert túl fájó szembenézni velük. Amikor már nem programozunk elkezdünk TV-zni, szörfölni a neten, felhívunk valakit vagy üzenetet írunk Viberen, Messengeren vagy SMS-ben. Mindegy csak történjen valami, tehát minél több érzelmi változáson menjünk át minél rövidebb idő alatt. Egy romantikus filmbe beleéljük magunkat, egy stand up comedy-n visítva nevetünk, a híradón bosszankodunk, vagy félünk, majd látunk egy reklámot amitől eszünkbe jut rendelni a neten.

Külső ingerek tucatja vonja el figyelmünket a belső érzéseinktől. A belső kémiánkat meg tudjuk változtatni ezekkel pillanatok alatt.

 

Minél hosszabb ideig tartjuk fent a hárítás művészetét, egyre jobban függünk majd a rajtunk kívül álló dolgoktól amitől a belső változást várjuk. Anélkül, hogy tudatában lennénk zuhanunk egy gödör aljára egyre mélyebben. Túltelítjük magunkat külső ingerekkel, hogy másnak érezzük magunkat. Aztán egyre többre és többre van szükségünk abból amire “rászoktunk”, hogy jobban érezzük magunkat. Elindul a hedonista életmód, melyet tudat alatti érzésünk hajt előre.

A másik csoport aki megkérdezi magától

Akik nem temetik el érzéseiket az életközépi válság idején, azok megkérdezik maguktól.

  • ki vagyok?
  • mi az életcélom?
  • hova tartok?
  • mi lesz velem a halál után?
  • a siker önmagában boldogít?
  • azzal foglalkozom amit mindig is akartam?
  • mi is az a boldogság egyáltalán?
  • mit jelent szeretni?
  • én szeretem magam?

A kérdések hatására jövünk rá igazán, hogy semmi nem tud minket boldoggá tenni, ami rajtunk kívül van. Azt is felfedezzük, hogy mennyi energiát igényel énképünk külvilágba vetülését fenntartani, ezzel együtt milyen fárasztó az elmét és a testet állandóan lefoglalni valamivel. Ráébredünk, hogy micsoda stratégiákat építettünk ki eddig mellyel a nyomunkban lihegő érzéseket távol tartottuk magunktól.

Felmerülnek a kérdések: Mikor dől össze a felépített kártyavárunk? Meddig tudunk még ennyi erőfeszítést tenni robotpilóta üzemmódban?

 

Nehéz és mély pillanat ez az ember életében

Aki eljut ideáig, az már nem a következő nagy TV-je megvásárlásán gondolkodik, hanem belenéz a tükörbe és elkezd szembenézni érzéseivel. Elkezdi a felébredést. Elhagyja a jelmezét , a játékait, az illúziókat és megmutatja ki Ő valójában, bármi is lesz az ára. Már nem fél.

Kimondja amit eddig nem:

Már nem érdekel mit fogtok gondolni rólam, nem szeretnék megfelelni nektek, én valójában ez vagyok, ezt szeretném csinálni és olyan ruhákat akarok hordani, amikben jól érzem magam. 

Nehéz és mély pillanat ez az ember életében, de ha kimondja, főleg a családja felé és változtatni mer az a legfelszabadítóbb érzés.

Tudom, mert így lettem én is segítő, és azt kívánom mindenkinek találja meg élete értelmét és merjen szembe nézni Önmagával. Ha szükségét érzi kérjen segítséget a múlt rabláncainak feldolgozására, aztán ne nézzen vissza többé, csak valósítsa meg azt a valakit, akit még gyermekkorában magára hagyott egykor, a látszat kedvéért. A változása pedig ne a fájdalmas múlt marcangolásán, forgatásán alapuljon, hanem az új saját célokkal teli jövő felé nézzen.

A segítő pedig segít felemelni a szőnyeget, hogy örökre kisöpörhessük alóla az eltemetett érzéseket.

 

Kellemes felébredést kívánok mindenkinek, akit elért már az életközépi válság!

Írta és szerkesztette: Takács Viktória
error: Content is protected !!
Iratkozz fel a hírlevelemre!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Fejleszd magad írásaimból, értesülj elsőként eseményeimről.

 

Adatvédelem

Köszönöm, hogy feliratkoztál a hírlevelemre!